Szimbólumok

symbol

Napkereszt

Napkereszt, vagy amit akartok..

A napkereszt az amerikai indiánok körében is használt szimbólum volt már a Kolumbusz előtti időkben. Főként a Mississippi kultúrából van nyom, de én a Sziklás hegységben is láttam belőle mutatóban.

Egyesek mondhatnák, hogy akkor tán indián eredetű a jelkép. Sajnos, a Kárpát-medencéből már 8 000 évvel ezelőttről is van fennmaradt rajza. Azért nem nevezném ezek alapján még ősi magyar szimbólumnak, hiszen népünk több nemzetből állt össze. Volt olyan ága, amely Afrika felől jött a Közel-Keleten át, s sodort magával más néptöredékeket.
Volt olyan ága is, amelyik Amerikából érkezett a Távol-Kelet felől. Nem zárható ugyan ki, hogy ugyanannak a népnek a különböző vonulatai ezek, de tekintve hazánk mai géntérképét, hát nem mutatják egységes nemzetnek. De a nyelv (nép) egységes.

swastika Vinca A napkereszt ("horogkereszt") Amerikában leginkább a kunhalmot építők köréből ismert. Ilyen halmokkal találkozunk Afrikában is, de Japántól Angliáig az egész mérsékelt övben ismertek.
Volt egy nép, amelyik vándorolt a bolygón, tanítva az őslakosokat. Az ő jelképük lehetett ez a 4 lábat ábrázoló szimbólum, amely a vándorlásra utal.
A horogkereszt a zsidók körében is használatban volt. Állítólag minden lábhoz 3 gömböt tettek, noha ennek közel-keleti példáját még nem láttam. Azt sem értem, miért fontos a zsidóknak a 3 gömb (3-as halom? Triratna?) és a 7 ágú menóra. Még jó, hogy a törzseik száma nem hét! Igaz, a 12 törzset nem is nevezte zsidónak senki. Föníciát nevezték Sidoniának. Szlávosan Zsidónia. Si-Don. Északon meg Is-ur. A linken felvetik, hogy a zsoldos > solidus > sol valójában a "nap=sol" szóra vezethető vissza. Nap-közepe?

Swastika az ókorban
Kocsi, Vinca A 3. századra pannon őseinket bekerítették. Keletről megjelentek ugye a vandálok a swastikával, nyugatról meg a rómaiak, akik szintén preferálták ezt a jelképet.
Óegyiptom IV-III. évezredében már feltűnik a horogkereszt, de Samarrából már az V. millennium idejéből ismert. Hihetetlennek tűnik, de Bohemia területéről már a VI. évezredből maradt fenn a szimbólumból. Vincát nem említik.. Vonaldíszes kerámia. Nem a latin "M" van a fogantyún.
A similar symbol has been found in Mezine, Ukraine. It is carved on late paleolithic figurine of mammoth ivory, being dated as early as about 10,000 BC. It has been suggested this swastika is a stylized picture of a stork in flight and not the true swastika that is in use today. (wiki)

Közel-Kelet - képekben
Osiris - napbárkával a csillagok között
Krisztus kori szocialisták
5 ágú csillag
The first known usage of the Pentagram as a symbol of Wholeness comes from the ancient Greeks, more specifically, the Pythagoreans. They called the symbol Hygieia, which means both Wholeness and health (in fact, our modern word hygiene comes from the term). For the Pythagoreans, it was a sacred word, and also a greeting; for the rest of the Greeks, it was the name of the Goddess of Health, Cleanliness, and Sanitation.
Head of Osiris, Vinca The letters of Hygieia were sometimes arranged around the five points of the Pentagram, not only spelling out the word, but also standing for the names of the five Elements in Greek:
On this picture from the Middle Ages, the letters of HyGIEiA are arranged around the Pentagram, along with it's Latin counterpart: "SALVS"
Hy (dor) = Water
G (aia) = Earth
I (eron) = Sacredness (the fifth Element)
EI (le) = Fire
A (er) = Air

Egy kis Atlantisz
Az oldal képei között a babiloni Marduk isten, ruháján 5 ágú csillaggal, mellette egy sárkány. Alatta levő képen egy magyar 2 kígyóval (meg 2 oroszlánnal). Nyakon ragadta a nyakasokat.

Pentagram Bábelben
The Pentagram appears as a sign (UB) in the earliest form of Sumerian pictographic writing (c. 3000 BCE). Although such pictographs do not have a unique meaning, the general sense seems to be "heavenly body." By the cuneiform period (say, after 2600 BCE) the pentagram means "region," "heavenly quarter" or "direction" (Forward Backward Left Right) and is generally used with the number 4. It is conjectured that early Babylonians added a fifth direction (Up) because they believed Heaven ruled the Four Quarters; de Vogel makes an analogy with the Jewish Prayer of the Night in which Schekina rules over the Four Archangels (Michael, Raphael, Gabriel, Uriel). In Babylon the Four Directions were ruled, according to de Vogel, by the planets Jupiter, Mercury, Mars and Saturn, but he doesn't say which ruled which; Venus, the fifth planet, corresponded to the
Queen of Heaven (Ishtar). (De Vogel, Pyth., App. A)

Moloch
A pentagram Ugaritban is kedvelt szimbólum volt. Under the Amorites (Neo-Akkadians) of Ugarit, Mari and Ebla, the pentagram came to symbolize the act of supreme sacrifice or Moloch in worshipping Astarte still with pits, but also more sophisticated forms of sacrifice such as ovens. The Church of Satan uses the Hebrew letters at each of the points of the Sigil of Baphomet to represent Leviathan. Starting from the lowest point of the pentagram, and reading counter-clockwise, the word reads "....". Translated, this is (LVIThN) Leviathan. In Demonology, the Leviathan is one of the seven princes of Hell and its gatekeeper (see Hellmouth). Link szimbólumokhoz.

Spiritusz, ami a legfontosabb. Mondá a pálikafőző is...
Összegezve az 5 ágú csillag megtalálható az ógörög világban, Közel-Keleten (Bar Kochba, Betlehm) és az akkád területről. De Vologheze sisakján is ábrázolták. VOLO-Ghiza? Mint szárnyas nap ?
Mint látjuk, míg az 5 ágú csillagot max 5000 évre vezethetjük vissza, addig a horogkereszt 8000 éves.
Kérdés, hogy a zsidók ezeket csak kisajátították, vagy eredetileg is az övék voltak ?

Bethlehem
There was an order of knights whose members wore a red star on their costume and who might have been called Bethlehemites because of having a house in Bethlehem at the time of the Crusades; this was the Military Order of Crusaders of the Red Star (Ordo militaris crucigerorum cum rubeâ stellâ). They came from Palestine to Bohemia in 1217, and Blessed Agnes of Bohemia confided two hospitals to their charge. They have since remained in that country where they devote themselves to the care of the sick, to education, and to the various works of the ecclesiastical ministry.

Keresztek:

Nyilaskereszt a Kaukázusban link: http://claw.fw.hu/History/hit2.html
link: http://claw.fw.hu/History/altar.html
A nyilaskereszt viselése belefér a vélemény nyilvánítás szabadságába. Ezért törölték a törvényt. Mert a kettős mércét fel sem tételezném Európa nemzetközi bíróságáról.. Vagyis a vörös csillagos Heineken sör mellé lehet tenni egy nyilaskeresztes magyar bort is.

Vajon a horogkereszt szimbólumot mely nép vihette a hopi indiánok, a kuna indiánok és a mound (kunhalom) építők közé ? Vagy Indiába, Belső- és
Nyugat-Ázsiába, a Kárpát-medencébe valamint Angliába ?

A horogkereszt (swastika, napkereszt; 2 egymásra merőleges "s" betü) tulajdonképpen az, aminek látszik: 4 stilizált láb. A vándorok jelképe. A vándor örökmozgóként is érthető. Mert voltak, akik folyamatosan járták a Földet, tanítva az emberiséget..
Indonesian: kaki = láb/leg; a swastika neve: kaka. /Erzya: ?????? (pilge=láb), Pilgrim pedig zarándok. Biztos, hogy a "bilge" az 'bőlcs' jelentésű ? /

Britonok
Fönícia, BC 1100, napkereszt
Azt nem tudom, hogy más szimbólumok, mint például a vörös csillag a sumereknél előfordult-e, de a barkó-ba fölkelésnél jelkép volt a pálistenesek földjén.

Vinca, de nme minor.
Napkereszt a Kárpát-medence ókorában.
Horogkereszt: The symbol appears in the "Vinca script" of Neolithic Europe (Balkans, 6th to 5th millennium BC[12]). Another early attestation is on a pottery bowl found at Samarra, dated to as early as 4000 BC.

Párhuzamos világok, valamint Hékások! - Az Indus völgyében

http://claw.fw.hu/History/holdvandor.html
http://claw.fw.hu/History/wanderer.html

Het > Bet. Heka > Beka
Heka: in ancient Egyptian religion, the personification of one of the attributes of the creator god Re-Atum; the term is usually translated as "magic," or "magical power," though its exact meaning pertains to cult practice as well. Vándorbéka: RUN= hokar gujarana.

Surya Namaskara: Mi volt előbb, az egyiptomi "tyúk" vagy a görög "tojás" ? Avagy régebbi a történet?

Swastika - Jobbra vagy balra forog.
Halmozott szimbólumtár a "Theosophical Seal", ahol a sárkányosok "saját farkába harapó kígyója", a napkereszt, Salamon csillaga, és az ankh (tara) jel egy rakáson szerepel.
Már az etruszkok is használták a napkereszt jelképet.

Másik fórum: Swastika symbol:

6000 BC Europe
4000 BC Sumeria
2500 BC Indus valley
400 BC Northeast India
100 AD Asia
300 AD East Asia - Korea.

UFO oldal képei
- Egy szerencsétlen felszarvazottat fokossal végeznek ki.
- Gilgames, a macskatenyésztő
- Ember halfarokkal. Nem éppen sellő..
- Ember szárnyakkal. Légurak ?

Star

Ritka a zöld színű csillag. Általában a vörös színnel hozzuk kapcsolatba a csillagot. Mint az égen éjszaka..
Bar Kokhba lázadás
An additional legion, the VI Ferrata, was stationed in the province to maintain order, and the works commenced in 131 CE after the governor of Judaea,
Tineius Rufus, performed the foundation ceremony of Aelia Capitolina, the city's projected new name. "Ploughing up the Temple" was a religious offence that turned many Jews against the Roman authorities. The tensions grew higher when Hadrian abolished circumcision (brit milah), which he, a Hellenist, viewed as mutilation.
The Jewish sage Rabbi Akiva (alternatively Akiba) indulged the possibility that Simon Bar Kosiba (Bar Kokhba) could be the Jewish Messiah, and gave him the surname Bar Kokhba meaning son of a star in the Aramaic language, from the Star Prophecy verse from Numbers 24:17: "There shall come a star out of Jacob"
The Talmud, for instance, refers to Bar-Kokhba as "Ben-Kusiba", a derogatory term used to indicate that he was a false Messiah.

Koshiba
The change of name to Bar Kokhba ("Son of the Star") can be seen by some scholars as an indication that Bar Kosiba set himself up as the messiah. Scholars still debate this but some, such as Leo Mildenberg, reject this theory altogether (6a). A possible explanation for the change of name can be attributed to Rabbi Akiba ben Joseph-a champion of Bar Kosiba. It is said that Rabbi Akiba employed the name Bar Kokhba to help rally the Jews under Kosiba (5a). However, Kosiba is referred to as nasi, or "prince" of Israel in documents found in the Judean desert and as an inscription on some Bar Kokhba coins.

Hungarian
For the "hungarian" bolshevistic one they put the 5 arm red star, which is the symbol of the bar kochba terror.

Haramiák, hívők - A mongol GESAR rokona?
The right-hand was the business-hand (coin was exchanged, the left hand being the toilet hand). People also paid "head-tax" using the marked coins. There was no income tax, but a "head-tax". They believed that the 'Number of the Beast' ("666") was Neron Kesar in Hebrew Gematria.
They are not allowed to set foot on the Temple Mount (which Muslims call Haram al-Sharif-"The Noble Sactuary") itself; because it is considered holy Muslim ground.
The Hebrew word for "serpent" is nachash: which can be translated as "snake" or "serpent" or "shaman" (witch-doctor). It literally means "to hiss/whisper". In ancient Arabia, shamans were called by various terms. If you used a shaman to help you, he was called a Kahen, but if a shaman was used to oppose you he was called a Shaitan ("adversary"). When in trances they "hissed"; so they were called "Hissers" ("serpents").

Sárkányrend: Simon Magus is called the father of Gnosticism. The symbol of Gnosticism is the serpent which swallows it's tail.
The first Socialists were members of a Gnostic body called the "Grand Orient of France"; whose symbol was the Blazing Red Star of Gnosis.

Ökörusztató: Satan, the Red Fiery Dragon, the 'Lord of Phosphorus'

Ál-lat imádók
Ez a kecskefej a hármas szarvval emlékeztet valamire.. Na, nem a liliomra..
Tarsolylemez - fordítsuk el 90 fokkal..

A csillag fia
A felkelést a római helytartó Tineus Rufus, akit a Talmud is említ, nem tudta elnyomni, mert a római régiók nem voltak hozzászokva a hegyvidéki guerillákhoz. A felkelők kezdetben fényesen győztek: Judeában, Galileában, Samariában 50 várat, 985 várost és falut foglaltak el. A Jeruzsálembe bevonuló Bar-Kochba-t kikiáltották "király"-nak, s még pénzt is vertek az esemény emlékére. Érdekes, hogy katonái pontosan ugyanazt az ötágú vöröscsillagot viselték a sapkájukon, ami Trockij, igazi nevén Lejba Bronstein, katonáit "ékesítette". Akiba és Bar-Kochba katonái minden helységben vérfűrdőt rendeztek s mindent kiraboltak.

Juda pénze
Hétágú életfa és a három narancs.

Másik érme - madárlábbal.

Video : Forradalom az építőiparban. Kőművesek.
In 132 AD during the Hebrew revolt in Judea, the revolt leader Bar-Kochba and his followers were wearing the same insignia (the red five-pointed star) on their hat, which 1800 years later Trotsky's terror gangs were wearing in Russia. On April, 1917 armed with an American passport (authorized by President Wilson, who was a Freemason), Leon Trotsky left the United States with $40 million worth of funds, provided by Wall Street bankers (Schiffs, Warburgs, Kuhn & Loeb Co., Rothschilds, Rockefellers, Morgans, and Harrimans) to help Lenin overthrow the Provisional Government in Russia (Congressional Records of September 2, 1919).
The French Grand Orient was behind the 1918 socialist revolution in Austria, the communist uprising in defeated Germany and the communist terror in
dismembered Hungary. In 1918 after the World War I the representatives of nations who participated in the formation of the League of Nations were
Freemasons.

A pénzérmén megjelenő három narancs máshol is szerepel. Például a zsidó horogkeresztet is 3 gömbbel a "lábvégeken" ábrázolják. Csodálkoztam is, mert a 3 a magyarok jellemzője. Lásd triratna.
De a 7 kicsi törzsünk is megjelenik a menora 7 ágában. Juda oroszlánja meg az esztergomi bazilikában.

Triratna - képek
A triratna a buddhizmus lényege ("három ékkő").
A mély értelmű triratna a Buddhát, a dharmát (Buddha tanítását) és a szanghát (Buddha által alapított közösség) jelképezi.

A csillag egyértelműen Kánaán szimbóluma, meg az ördögé. A csillag pedig nézőpontunk szerint általában vörös, mint az égen.
Bar Kokhba nevét "Csillag fia"-ként fordítják. Sajnos, nem tudtam ellenőrizni, mert órákig kerestem tegnap is arámi és kirgiz szószedetet, de egy nyamvadt szót sem találtam sehol.
Egyedül a jiddis nyelvűek írták, hogy a héberben a "csillag=kochev". (Ez barKochba felvett neve! nem a születési! Lásd benGurion példáját!) Fogalmazhatunk úgy is, hogy Ádám és Éva evett a tudás gyümölcséből, a szabolcsi almából. (Ettől okosodik a mátészalkai..)
Az almát viszont, ha tengelyére merőlegesen kettévágjuk, akkor megkapjuk az 5 ágú csillagot almamag formájában.

Szimbólumok

Szimbólum
Ambulances in Israel bear the sign of the "Red Star of David," and the flag of Israel has a blue Star of David planted squarely in the center.
The six points of the Star of David symbolize God's rule over the universe in all six directions: north, south, east, west, up and down.

Hexagramma
"This (6-pointed star) was the first sign or hieroglyphic of Amsu"
"Amsu - the risen Horus - was the first man-god risen in spiritual form."
"In retrospect, the six-pointed star was an Egyptian occult symbol which King Solomon adopted when he went into idolatry and witchcraft and built an altar for Ashteroth* (star-roth). It was seen in Arab associations with Jews (and these were obviously cabalists) till the 16th century and the influence of the Cabalist Isaac Luria to the 17th century when Mayer Amschel Bauer used it on his door. Then he changed his family name to Rothschild, meaning
red shield, incorporating it into his family's coat of arms.

Asta Roth! A képen Cybele macskájával.. .de nem Ashtanában.
Asztana - Isten városa - Szarva közt a tőgye ?
Ahogy a sártekénk felé igyekvő Sátán rőt haja lobog a Gyehenna szelében..

Az arámi és a cigány nyelvben a NAP az KHAM. Akkor Kám fiai a "napfiak" ?
Hebrew: star - ???? - kochav.
Swadesh lists - az arámi nem ismert.
Érjük be a ciprusival!
Fog(ak): sinn = tooth (Németorsz. pedig Tyskland)
Láb(ak): ižr = leg (Mint az izsórok)

Hétváros: The god seven (sebitti)

Red star - mint kecskefej
Mendes was a major city of the Egyptian Delta, and Chem was the temple's designated Archon of the 10th Age of Capricorn. It was in this Capricorn regard that his symbol was a goat, generally depicted by an inverted pentagram. This five-pointed star has two uppermost points, which are the horns of the Goat of Mendes. The two downward-sloping side points represent the ears, and the single base-point is the chin and beard.

A fenevad jele

Aranyos
"Birkák szavaznak farkasokra, hogy azok eldöntsék, mi legyen a vacsora." Te leszel a vacsora ! Mindegy, hová szavazol!
Sárkányrend - az előbbi szerzőtől.

Jelképek

Napkereszt
A balra forgó szvasztika elnevezése latin eredetű szóval szinisztrogirát, a jobbra forgóé pedig dextrogirát.

Napforgó, és a Holdforgó ?
Kép - 2 egymásra merőleges "S" betü.

Jupiter
The four large Galilean Satellites of Jupiter (from left to right in mosaic: Io, Europa, Ganymede, and Callisto) resemble a miniature solar system.
Ellenben az összes hodjainak száma eléri a 63-at.

Ezoteria?

Szkeptikus
A hétköznapi tapasztalat szerint tehát akár mindkét irányú forgás előfordulhat egyetlen fürdőszobán belül is.

Nézőpont
Az óramutatók járása, forgási iránya (a mi időterünk forgása!) jobbos, ahogy a csavarodó csigaházak elsöprő többsége is, mintha ezek az állatok kimondottan a téridővel szinkronban növesztenék a meszes héjukat. A csavarmeneteinket többnyire jobbosra készítjük (de nem mindig, mert a fordított irány nagyon jól használható bizonyos célokra) és az emberek többsége jobb kezes minden társadalomban. Az országúti közlekedésben jobbkéz szabály van, kivéve Angliát és néhány csatlós országát.

A Hold - maszatolás?
Alapismeretek
A nagybolygók az óramutató járásával ellentétes irányban keringenek, így amikor a Merkúr vagy a Vénusz közeledik hozzánk, a Naptól balra, azaz keletre tűnnek fel az esti égen. Amikor távolodnak tőlünk a Naptól jobbra mutatkoznak, így hajnalban, napfelkelte előtt figyelhetők meg. A bolygók közül a Vénuszt látjuk a legfényesebbnek, mely erős ragyogásával könnyen megtévesztheti az embert.
A Hold bolygónk egyetlen nagyméretű, természetes kísérője. Átmérője közel negyede a Földének, így a Naprendszer hatodik legnagyobb holdja. Tömege 1,2%-a bolygónkénak. Átlagosan 27 földátmérőnyire kering bolygónk körül, 1 km/s-os sebességgel direkt irányban. 27,3 nap alatt tesz meg egy fordulatot, ezt nevezik sziderikus keringési időnek. Tengelyforgási periódusa ugyancsak 27,3 nap, aminek következtében mindig ugyanazt az oldalát fordítja bolygónk felé - ezt nevezik kötött tengelyforgásnak. Kötött tengelyforgása csak a Földre vonatkoztatva áll fenn, a nappalok és éjszakák természetesen a Holdon is váltakoznak.

CorIoLanus nyitány
A cirkulációs rendszerek a Coriolis hatásnak engedelmeskednek. A Coriolis hatás az északi és a déli félgömbön egyaránt nyugatra téríti el az áramlatokat. A fenti diagramon az alacsony nyomású övekben csapadékos, a magas nyomású övekben száraz éghajlat az uralkodó. A Coriolis hatás érvényesülését a két ellentétes pólus környezetében az alábbi ábra szemlélteti. A baloldali ábrán a Földet az Északi pólus felől, a középsőn a déli pólus felől láthatod, a forgásirány bejelölésével. A jobbszélső kép a NOAA kompozit felvétele egy, a Déli-sark feletti ciklonról, ahol jól látható az óramutató járásával egyező forgás során kialakult spirálkaros szerkezet.

Érettségi
Mars: (háború istene) Forgás: 24 óra, direkt
Vénusz: (római mitológia, szépség, szerelem istennője) Forgás: 243 nap, retrográd

Hol erre, hol arra forog
13 jobbra, 20 fordulat balra?

A gömb

Templomos
A rend vezetője a nagymester. Korlátlan hatalommal rendelkezik, botot és vesszőt tartva a kezében ábrázolják. A botot a karddal, a vesszőt az ostorral szokták azonosítani. A botot abakusznak nevezik, négyszögletes peremben végződik, és egy gömb koronázza. E botnak szimbolikus jelentése van: mértéket jelent és Áron élő botját jelképezi. Azt jelenti, hogy a nagymester az építészek mestere. A vessző talán az ostornak felel meg. A beavatott fáraó is abakuszt és ostort tartott a kezében. E jelvények hasonlósága, sőt szinte tökéletes egyezése márcsak azért is különös, mert a templomosok nem ismerték Egyiptomot. A nagymesternek valóban szinte fáraói hatalma van a rend és a templomosok felett, s nem kizárt, hogy e hatalom spirituális természetű. A templomosok néha "Isten képviselőjének" vagy a "pápa első helyettesének" nevezték, s a rendben pápai kiváltságokkal rendelkezett. A nagymester a rend általános apátja, aki zsinati választás során kerül hivatalába. Ő szervezi meg a hadsereget, részt vesz a király haditanácsán, és a harcban vezeti csapatát. Katonai vezetőként teljhatalma van. Szerzetesként azonban köteles betartani a regulát és alá van rendelve a pápának, apátként - tehát hivatalnokként - a káptalannak.
Rendelkezhet tehát az emberekkel, a rend vagyona vagy "politikája" fölött azonban nincs hatalma.

Hoplites
The old Greek war was dominated in earth by the formation of Phalange, a deep line formed by hoplitas equipped with shields, Lanzas and swords . Hoplita receives its name of its shield, "hoplon". The plan of the phalange consisted basically of advancing towards the enemy with the lance of each falangita extended towards the enemy. When the phalange arrived within reach of the swords, the falangitas removed his and began to fight. If the enemy arqueros shot you shoot with an arrow to the phalange, the falangitas raised their shields, since the unit was essential for its defense.

Medici
The pawnbrokers' symbol is three spheres suspended from a bar. The three sphere symbol is attributed to the Medici family of Florence, Italy, owing to its symbolic meaning of Lombard. This refers to the Italian province of Lombardy, where pawn shop banking originated under the name of Lombard banking. The three golden spheres were originally a symbol medieval Lombard merchants hung in front of their houses, and not the arms of the Medici family. It has been conjectured that the golden spheres were originally three flat yellow effigies of byzants, or gold coins, laid heraldically upon a sable field, but that they were converted into spheres to better attract attention.

Triratna (Egyesek a hármas halmunkkal keverik)

Érdekességnek - a 4 folyó

A négy alvilági folyó a Sztüx (gyűlölt), a Phlegethón (égő), az Akherón (örömtelen) és a Kókütosz (jajgatás) átszelik a poklot, és óriási, szörnyű mocsárban egyesülnek. Hadész birodalmának további fontos folyói a Léthé, amelyből feledést isznak az árnyak és az Eridanosz, a jótettekre való emlékezés vize.
Keresztek - cross pommee (Bizánci kereszt, mint a Szt Koronán)

Szt Márk templom, Velence. Érdekes toronydísszel.
Swastika három gömbbel. (Zsidó horogkereszt)
Occitan cross - ugyancsak 3 gömbbel a végén. (pisa cross.)

Sok kereszt - képekben
Az első évezred második feléből - angol területről - számos érme került elő gömbös kereszttel.
Van, aki a gömbben a gránátalmát látja. Na, ebbe már bele lehet magyarázni a tudás gyümölcsét és a szaporodást is a sok mag miatt. Sőt, a szem pupilláját is nevezik egyes tájakon almának, tehát a látást is szimbolizálja. (Miként a "tud" szavunk a görögök "lát" szavából érkezett.) Ádám és Éva is a tiltott fa gyümölcséből evett engedve a kígyó csábításának.
A kör, benne 2 egymásra merőleges átmérővel eredeti napszimbólum. Azonban a csillagászatban a Föld jele. A Föld 4 egyenlő részre osztva, mindegyik saját uralkodóval. Lásd tetrarchia. De jelképezheti Kish királyát is. (4 világrész ura.)
A gömbös végű kereszt reprezentálja az asszír istent, Asshur-t, aki egyesíti magában az embert, oroszlánt, sast és a bikát. (Konstellációk?) Az
asszír hódítás után a "zsidók" közott is elterjedt amulett.

Hatágú csillag

Amulett
A háromszögek közül négy felfelé, öt pedig lefelé irányul. A lefelé irányuló háromszögek a női princípiumot, a felfelé irányulók pedig a férfi princípiumot jelképezik. A középen látható pont (bindu) a teremtett világ ősokát, a tulajdonságok nélküli, megnyilvánulatlan Brahmnat szimbolizálja. A koncentráció, illetve meditáció során a teremtő pontból kifelé haladva eljuthatnak a teremtett világhoz amelyet a négyzet jelöl.

Ősi szimbólumok
Három pontot összekötő vonallal megkapjuk a másik leggyakrabban használt ősi szimbólumunkat a háromszöget. A csúcsával felfelé tekintő háromszög a test-lélek-szellem egységét, az Isten, a tiszta szellemiség felé fordulást jelképezi. A lefelé tekintő háromszög a fizikai sík, az anyag felé fordulást mutatja.

Más variációban
háromszög, felfelé mutató: szellem, tűz jel
háromszög, lefelé mutató: anyag, föld, víz jel
hatágú csillag (hexagramm): egymásba illesztett felfelé és lefelé mutató háromszög, kozmikus egyensúly
háromszög: Mágikus cselekményekhez használják, varázslás és démonok megidézése céljából. Ide tartozik a piramis, mint a varázsló erők vélt forrása.
fordított háromszög: A lefelé mutató hegyű egyenlőszárú háromszög a Sátán-elv ábrája, a fekete mágia jele, az elsötétülés jelképe.

A Dávid pajzs nyomában
Napjainkban a zsidóság nem firtatja a Dávid-csillag eredetét. Bár a védelmet jelentő "kék szín" (kék mecset!) zászlójukon szerepel, s a szintén védelmet jelentő háromszög is, azonban a szimbólum származását nem vizsgálják

Gondol a fórum
tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni.

A zsidó misztikusoktól adaptált gnoszticizmus még a zoroasztriánizmus eredetiségét hordta magán. Chaldeai hatás következményeként került a Kabbalába a jó és a rossz hatalom dualisztikus rendszere, a "Kabbalisztikus fa" koncepciója, mely szerint az egyik oldalon van a világosság és tisztaság, másikon a sötétség és tisztátalanság forrása (sziszrój eminó ve-sziszró acháró); a judaizmusban ismeretlen rossz szellem és exorcizáció, továbbá a mágikus Dávid pajzsa (eredetileg Salamon király pecsétje mágikus erövel).

SG fórum
A Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták (a "napkeleti bölcsek") Zodiákusban történt együttállásai ~136,125/3=45,375 évenként figyelhetők meg, aminek a pontos ideje szintén a Mars planéta periódusának a függvénye, tehát ~plusz ill. mínusz két év.

Az együttállások estében a 45,375 év és a 3-as szám (ami a Zodiákusban vizsgálva egy ~egyenlő oldalú háromszöggel van kapcsolatban, ), a Dávid csillag (hatágú csillag - Hexagramm - hebr. מגן דוד Magen David = Dávid-pajzsa) csúcsával lefelé fordított egyenlőoldalú háromszögével kapcsolatos:

A csúcsával felfelé álló háromszög jelképezi az AUM-ot (OM)

Gyárfás Ágnes
Ez a szent kehely pedig az istennő méhe, a hegyére fordított háromszög. A szerző felismerte ennek a férfi párját, a talpára állított háromszöget, és rájött arra, hogy ez a két szimbólum az összetevője a hatágú csillagunknak . Dan Brown tudja, s meg is írja, hogy a hatágú csillag sokkal korábbi szent jelkép, mint a Dávid királyhoz való kapcsolata, de a két háromszög együttesét immár áthelyezi Európába, s Párizsban találja meg azt a helyet, ahol őrzik, és tovább viszik az ősi szálat. Nem kisebb ember, mint Mitterand elnök építtette a Louvre bejáratához a hatalmas 666 üveglapból álló piramist, amely a bosszús franciák szerint olyan, mint macskakaparás a palatáblán. I. M. Pei kínai építész tervezte, s az épületet pontosan rárakta a világ első É-D-i irányú "0" vonalára, fő meridiánjára, amely Párizson megy át és 135 darab járdába süllyesztett bronz medál vezeti a nyomát. Ez a vonal Skóciában Roslinnál kezdődik.

Oknyomozó
A Dávid pajzs története az 1648. évben, Prágában kezdődik. A Harmincéves Háború utolsó évében a svéd hadsereg ostromolta Prágát. A várost jobbára a felfegyverzett polgárok védték, akik között zsidó egységek is voltak. (Ez a helyzet Mária Terézia koráig állt fenn, aki megszüntette a zsidók részvételét a fegyveres szolgálatban.) A svédeknek nem sikerült bevenniük a várost, ezért a német császár, III. Ferdinánd elhatározta, hogy kitüntető zászlókat és egyéb díszeket adományoz a polgári őrsereg alakulatainak, mégpedig az általuk meghatározott hovatartozásuknak megfelelően. Ebbe a zsidók is beletartoztak. Azonban Bécsben senki sem tudta, hogy miféle jelképet helyezzenek el a zsidóknak szánt zászlón. Még az Openhaimer család, a császár "udvari zsidai" sem tudták, hogy mit kéne tenni. Tanácstalanságukban a tudós bécsi jezsuitákhoz fordultak, hogy találjanak már ki egy zsidó jelképet. Ők végül arra a következtetésre jutottak, hogy Dávid király biztosan a nevének az első és utolsó betűjét, a D-t viselte a pajzsán. Tudták, hogy a zsidó ábécé 400 évvel Krisztus előtt alakult át arámmá, noha a korábbi ábécét is használták ünnepélyes alkalmakkor. Például a régi zsidó pénzeket ezekkel a régi betűkkel feliratozták, amelyek megegyeznek a föníciai betűkkel. Ebben az ábécében a D betű egy háromszög, hasonlóan a mai görög deltához (Δ). Ezért egymásra helyezték a két háromszöget, amely így kiformázta a Dávid pajzsot. Ezt azután ráhímezték a zsidó zászlóra és odaajándékozták a prágai zsidóknak, mint egy megtisztelő kitüntetést az országnak tett szolgálataikért.

Kék nép
Herzl zászlaján egy ágaskodó oroszlán volt hét ötágú csillaggal körülvéve. A követője, David Wolfsohn azonban több figyelmet szentelt a zsidó érzékenységnek, és megalkotta azt a zászlót, amelyet később Izrael állama elfogadott. A kék szegélyű fehér háttér megfelel a mai zsidó imakendőnek. A színezés azonban a római tógából származik, ahol az ibolyaszínt kékkel helyettesítették, mert ez a sajátos kék a zsidók kedvenc színe, amelynek az okát jelenleg nem tudom."

Dávid király útja
link: http://gosai.com/writings/satkona-star-of-david-or-star-of-goloka?quicktabs_1=0

David Icke
link: http://www.davidicke.com/forum/showthread.php?t=32453&page=4

Spiral

Spiral - Kuliffay Hanna írása

Magyarhonban című, 1886-os kiadású könyvének köszönhetően fedeztem fel, hogy régész dédnagyapám, Kuliffay Adolf ásatásai során spirál alakú karpereceket, henger alakú "kartekercseket" és "csigatekercseket" is talált.(*1) A Kárpát-medencebeli ékszerek között volt drágább és díszesebb, simább és egyszerűbb változat, akárcsak a keltáknál, bolgároknál, rómaiaknál. . . mégis valószínűtlennek tűnt, hogy csupán őseink szépérzékét vagy hiúságát elégítették ki. Amennyiben a spiráloknak csak dekoratív szerepe lett volna, miért vésték ceremoniális tárgyakra és - mint Çatalhöyükben vagy a Britannia közeli Gavr'onis szigetén - földalatti sírkamrák falára?

A tőrök, kardok, fokosok, sarlók, szigonyok, harci csákányok és Európában egyedülálló tokos balták mellett gyönyörű, finom megmunkálású arany és bronz ékszerek is kerültek elő ezekből a rejtélyes depókból. A karkötők, felsőkaron viselhető szélesebb karperecek, bokaperecek, kígyófejes gyűrűk, borostyánlevél szerű bronzfüggők és 'övcsüngők' mellett fordított 'S' alakú, vékony aranyhuzalból készült kettős spirálokat és négyes spirálokat (2. kép) találtak, amelyek köpenyre vagy süvegre voltak applikálhatók.

spirális
Két spirál összekapcsolva. Kb. 24000 éves leleten is látható. Gyakori díszítés. Görögöknek a tengert, illetve a vizet jelképezte.

Elmélet
A mákot és az ópiumot már Kr.e.2500 körül is gyógyszerként használták.Az asszír gyógyászatban a mákot "az öröm növénye"néven tartották számon. Az ókori Theokritosz szerint a mák, Aphrodité könnyeiből keletkezett, amelyeket akkor hullatott, amikor szerelmét, Adoniszt siratta. A karácsonyi asztalunk legjellegzetesebb süteménye a mákos bejgli.
A mák a termékenység, bőség, pénz szimbóluma és milyen érdekes, hogy spirál alakban van feltekerve. A természetben igen sok spirális forma létezik, mind a Földön, mind az ürben. Spirális vagy csigavonal fizikai alakzatot követ a DNS is, vagy egyes csigafélék. Előfordul a szél formációi között is,beleértve a hurrikánokat és a tornádókat. Jelen van a levegőben és a lángban. Ezeknek az alakzatoknak a neve az örvény vagy dugóhúzó.

Ókori spirál
Jormungand the Midgard Serpent was one such a monster, said by the Norse cultures such as the Vikings to live deep under the sea. The West African Fon tribe speak of Aido-Hwedo the Rainbow Serpent, who lies coiled in the ocean under the land to prevent it from sinking. In both cultures, the serpent plays an important part at the end of the world....
The Japanese had a similar belief in dragons to the Chinese. Their traditional religion, Shinto, also tells of kingdom of serpent people under the sea, where the Dragon King, Ryu-wo, ruled in a spectacular palace of crystal and coral. He was said to have a human body, and a serpent entwined in his crown.

Érdekes ír nyelv:
maragadh = market; /Szontágh:)/ the Irish for old house [Sean Tigh] exactly transliterates as Shanty. Ellenvélemény: big house = tigh (or teach) mhor

Druidic Triskellion
A triskelion is the symbol of Brittany, as well as the Isle of Man and Sicily (where it is called Trisceli). The druidic symbol of three conjoined spirals may well have had triple significance similar to the imagery that lies behind the triskelion.

Tripla helix
Több tripla hélix (hármas spirál) alkot egy kollagén rostot. Általában a kollagén rostok több különböző típusú kollagénből épülnek fel: I és III kollagén van a bőrben, II és III kollagén van a porcokban.
Mummies
The double spiral designs, painted onto the faces of these individuals after death, most likely functioned as painted amulets or talismans for safe conveyance to the sungod's eternal realm. In this function the religious design would have acted in similar fashion to the Egyptian Hypocephalus for a safe journey to Orion where Osirus dwells, or the ornate, geometric designs (including double-spirals) on the burial pots of the Beaker people of ancient Britain.

Napszimbólum
Some forms of the triple spiral or triskelion signs are considered to be solar symbols. The triskelion on the flag of Ingushetia is given this meaning.

Triskele - a mason symbol
Tripla spirál

The triple spiral or triskele is a Celtic and pre-Celtic symbol found on a number of Irish Megalithic and Neolithic sites, most notably inside the Newgrange passage tomb, on the entrance stone, and on some of the curbstones surrounding the mound.

Szimbólunok - képekben
A druidák
Az örök körforgást és az élet útját vagy labirintusát jelképező spirál volt a druidák leggyakoribb szimbóluma. Irányultsága alapján megkülönböztettek kifelé és befelé haladó spirált. A kifelé haladás a születés, kiáradás, fejlődés, míg a befelé haladó a halál, befelé fordulás, beszűkülés jelképe. A neolitikum kőemlékeinek elmaradhatatlan motívuma már a kelták előtti időben is jelen volt. (Neve a latin spiro, lélegzet szóból származik. A sok hasonlóságot mutató hinduizmus úgy tartja, a világ keletkezésétől annak végéig annyi idő telik el, míg Brahma isten kilélegez, és újra belélegez. Mint lélegzetjelkép, a spirál jelentheti a kozmikus világkorszakokat, a világ egyes fejlődési ciklusait is. )

Boszorkányos oldal
Mindezek alapján Brigid három arca:
- az Ihlet Lángja, mint a költők istennője
- a Tűzhely Lángja, mint a gyógyítás és a termékenység úrnője
- és a Kovából Kipattanó Szikra, mint a kovácsok és a harcművészetek istennője.

Ezt a három arcot néha három külön istennőként szokták emlegetni, mint Brigid a költészet istennője, és két nővére. Brigid szent szimbóluma a triskele, a háromkarú spirál, mely a három világ (Alvilág, Föld és Isteni Világ) mellett Brigid három arcát is jelképezte.

Ezoterikus
A háromágú triskele-kerék jobbra forog, mely az életben folyamatosan tapasztalható változást, fejlődést mutatja, hasonlóan a csakrákhoz, melyek jobbra forogva veszik fel az energiát, és közvetítik az emberi test szerveibe. A csakra szanszkrit szó jelentése egyébként forgó kerék vagy örvény.

Triquetra
A triquetra szó a latin tri-quetrus (három sarokkal rendelkező) összetétele. Emellett elterjedt a triquatra és triqueta kifejezés használata is a különböző nyelvterületeken. Bár a történészek a jelet az ókori görög triskeléből származtatják, lásd: A triskele titka (2010) című írásunkat, sokan mégis úgy gondolják, hogy a skandináv valknut (Ódin-csomó) az elődje (ami három összefont háromszögre hasonlít). Elterjedt jelkép volt a kelta kereszténységben, sokszor három hal formájában és manapság is használatos egyes keresztény misztikus, valamint new age-es közösségekben.

Kocsidísz
Jelentését, a hármas egységet ezerféleképpen magyarázzák. A Tűz, a Föld, a Tenger verziótól a Születés, a Halál és a Visszatérés változaton keresztül egészen elvont, hajmeresztő találgatásokig.

Napkereszt
A szemita népek vallási, kulturális és nyelvi fejlődése nagyon eltért az indoeurópaiakétól, így az ábrahámita vallásokban a szvasztika nem kapott nagy szerepet. Ha használják is, elsősorban nem vallási, hanem díszitő szimbólumként, vagy legfeljebb szerencsét hozó jelként. Megtalálható pédául között az Ein Gedi-i zsinagógában, amit Júdea római megszállása alatt építettek.

Kelták, druidák
A háromkarú spirál elnevezése triskele. Ez egy közös középpontból kiinduló, az óramutató járásával ellentétes irányba forgó három spirálból áll. A kelta kozmonológia hármasságát, a földet, az eget és a tengert jelképezi, aminek mozgatója a tűz. A triskele egysége és teljessége a természet tökéletességét, harmóniáját fejezi ki.

Spiral

The spiral is ubiquitous to human aesthetics that it could almost be called instinctive. The spiral is found everywhere in nature so why does it surprise anyone that it would be found in basic art patterns from around the world. The square spiral is also very common among cultures that have absolutely no connection what so ever. The Hopi Native Americans use circular and square labyrinths as symbols for Mother Earth and the emergence from her womb upon creation and spiritual awakening.

Nagy kövek
A kunhalom-szerű mound számos helyen spirálmintát rejt.

A négy szárny is feltűnik már Egyiptomban

Madar helyett szkarabeusz bogár 4 szárnnyal.

Jomon spirál.
From around 5,300 years till 3,600 years ago (the Early Period) the Jomon culture showed some similarities to South China coastal and Southeast Asian cultures from Fujian to Malaysia, such as in the shouldered and tooth-shaped stone axes, ornaments decorated with large spiral patterns or a mixture of cord and shell prints or eye forms, pottery with widening stands and bulged middle line, among other artefacts.

Káli

Kali: The Black Goddess of Dakshineswar. Szerkesztette: Elizabeth U. Harding
This spiral line was vitally important in late Paleolithic and Neolithic religious symbolism, representing death and rebirth as movement into the disappearing-point of formlessness, and out of it again, to a new world of form. Spirals therefore appeared on tombs, as one of the world's first mystical symbols. [NP] Lunar priests of Sinai, formerly of the Moon-goddess, called themselves kalu. Similar priestesses of prehistoric Ireland were kelles, origin of the name Kelly, which meant a hierophantic clan devoted to 'the Goddess Kele' .... This was cognate with the Saxon Kale, or Cale, whose lunar calendar or kalends included the spring month of Sproutkale, when Mother Earth (Kale) put forth new shoots. In antiquity the Phoenicians referred to the strait of Gilbraltar as Calpe, because it was considered the passage to the western paradise of the Mother. [....] Though called 'the One,' Kali was always a trinity: the same Virgin-Mother-Crone triad established perhaps nine or ten millenia ago, giving the Celts their triple Morrigan; the Greeks their triple Moerae and all other manifestations of the Threefold Goddess; the Norsemen their triple Norns; the Romans their triple Fates and triadic Uni (Juno); the Egyptians their triple Mut; the Arabs their triple Moon-goddess - she was the same everywhere. Even Christians modeled their threefold God on her archetypal trinity.

Hüllőspiral

Vinca script

A göncöl szekere is körbe forog, egy horogkeresztet rajzolva az égboltra.



Pesti István 2013 január

Nyitóoldal