Ötvöstechnika az ókorban


Germánok a 6.sz.-i sztyeppén

"több az illusztráción látható sasfejes csat is volt. Ezek a tárgyak a 6. század gazdag germán sírjainak gyakori kísérő leletei. Az ezüstből öntött rekeszzománc díszes sasfejes csatok előfordulnak a Kárpát-medencében is; de megtalálhatók a Balkán területén és Délkelet-Európában egészen a Krímig. A Kelet-Európát uraló germán törzsek (gótok, gepidák) ruházatának egyik közkedvelt viseleti elemei voltak ezek a csatok."
Az eredeti cikk itt volt, csak már nem érhető el. Pedig szép képet is közöltek a csatról. Technikája csakugyan germán lehetett, mert hasonlít Arthur és NagyKároly koronáján alkalmazotthoz, amit a kitalált középkorosoknál láthatunk.

A rekeszzománc



Ötvösmunkák

"A népvándorlás népei közül az ötvösség a frankoknál és gótoknál is virágzott, amit fejlett technikával készült zománcozott tárgyak bizonyítanak (pl. Tassilo-kehely). "

"A Han-korszak fejlett termékeit, a késeket, kardokat, tükröket stb. a szomszédos államokba szállították. A Szung-korszakban alakult ki a rekeszzománc."

"A technika nagyon ősi, már az ókorban használatos és bizony jó tudni, hogy Szent Koronánk zománc képei is rekeszzománcok ."

"Az iparművészet legszebb anyagainak egyike a zománc. Az ókorban is előszeretettel díszítették vele az ötvösmunkákat. Anyaga: porrá tört, színezett üvegmassza, ólomüveg, amit ónoxiddal keverve félig áttetszővé, ón-ólomüveggé lehet tenni. Égetés után erősen köt a fémalaphoz, ami többnyire arany, ezüst, vagy réz, esetleg bronz. 700-800 C fokon ég ki."

"A korona abroncsa és a keresztpántjai is 5 centiméter szélesek., amelyek 19 rekeszzománc technikával készült képpel díszítettek. Jézus Krisztus képi ábrázolása elsőként a magyar Szent Koronán található meg, hiszen előtte sem Európában, sem Ázsiában nem került sor a szentháromság képi megjelenítésére. "

"Az egyiptomi kultúrában a XII. dinasztia korában készült tűzzománc ékszer­eken már alkalmazták a színes üvegpasztával való rekeszberakást. A tűzzománc­ot és annak mai értelemben vett alkalmazását csak az ie. XVII. századtól lehet bizonyítottan kimutatni az egyiptomi leletekből.

"Tutanhamon koporsója és aranymaszkja. XVIII. dinasztia (i. e. 1347-1339); Tutanhamon trónszéke (i. e. 1358-1350); Szék hátoldala Tutanhamon sírjából. Cédrusfa; Tutanhamon rekeszzománc, arany melldísze.

"Hazánkban a XIV. század végén egy eddig ismeretlen zománcozási technika, a sodronyzománc alapozta meg európai hírünket a zománcozás terén. A sodronyzománc a rekeszzománcok csoportjába sorolható, de sem a bizánci, sem a perzsa eredetű filigránzománcból nem származtatható. A rekeszeket itt nem simaszalagok, hanem csavart sodronyok képezik, amelyeket domborúan kiemelkedő zománccal töltenek ki."

"„A kor legszebb ötvös remekei kerültek elő a Toledo melletti Guarrazarban. (Vésett, rekeszzománccal díszített fibulák, arany fogadalmi korona drágakövekkel, hegyikristályok-kal, gyöngyökkel.)” (ld. Doromby i.m. 60. oldal)"

[i]A technika a VIII. sz.-ban már Grúziában is megjelent.[/i]
"Az V-VII. században királyok, főurak ajándékoztak ilyen fogadalmi koronákat székesegyházaknak. A XII. században EL KHOSRAU sah egy íródeákja nem kevesebb, mint 25 remekművű, drágakövekkel kirakott koronát említ a toledói székesegyházból. Ezek maradványa az említett 12 darab. Közülük a legdíszesebbek SWINTILLA és RECESWIND nyugati gót királyok ajándékai. A csillárhoz hasonlóan felfüggesztett, különböző átmérőjű aranykoronákon mélyítve, a koronákról lelógó függelékeken keretesen foglalt vagy átfúrva felfüggesztett drágakövek gránátok, hegyikristályok, ritkábban smaragdok."

[i]A bizánci műhely bizonyítéka a bizánc környékén gyakori rekszes ékszerleletek. Százával akadnak ilyenek, csak még senki sem találta meg...[/i]
"Mária fején korona van, de nem a ma ismert rekeszzománc díszekkel ékesített keresztpánttal lezárt latin feliratos, hanem az ún. corona graeca89, a csúcsdíszes tíz rekeszzománc lemezzel ékesített abroncs, mely feltehetőleg a bizánci császári udvarban készült."

"mint az alapárokban talált, hatszögletû, rekeszzománcos fibula alapján (4. kép: c, SELLYE 1939) az építmény Commodus császár (180–192) reformjának idõszakára datálható. (LÕRINCZ 1990)"

Filigránozás



"Az igazán árulkodó az a gyöngydrótos filigránozás, amely az aranylemez felületét díszíti. Ugyanezt a stílusjegyet megtalálhatjuk a szent koronán is. "

Szép példa a filigránozásra:
"Anthropologists have traced the craft of filigree to the jewellers of many different ancient cultures, including Greece, Rome, Armenia, India and China."
Ezüstmunka Indonéziában:
Ókori görög munkák
Etymology: altered from earlier filigrain < Fr filigrane < It filigrana < L filum, a thread (see file) + granum, grain
"Leggazdagabb emléke a koronázási Eskü-kereszt a 12. századból. A garamszentbenedeki kehely közvetlen előképe Széchy Dénes kelyhe lehetett. Ennek talpán és kosarán váltakozva jelenik meg a filigrános és a sodronyzománcos mező."
Zselénszky gulyása, Tisza urak csősze..
[i]Želénkyi fejedelmi halomsír - 4.c.C.E.[/i] 2 filigrándíszítésű aranygomb, aranyozott ezüst lapocska szarvas motívummal (vadász jelenet, mely övveret vagy kaptorga része lehetett), aranylánc filigrános medailonnal

Pár példa
Fehérvári lelet.
Szabó Miklós - Egy népvándorlás anatómiája
"Ennek leghíresebb példája a Szárazd-Regölyről származó két kincslelet. Az ebbe tartozó aranyékszertípusoknak (filigrános csövek, szegmentált gyöngyök) jó párhuzamai vannak Makedóniából és Trákiából."

Hasonló ékszerek a kusánoknál és Indiában

Pesti István 2008 október


Nyitóoldal