A xiongnu idők leginkább a hanok krónikájából, a Han Shuból ismerhetők. (A késő hanok krónikája a Hou Han Shu.) A két krónika közötti átmenetet Chen Tang hadvezér életajza adja, aki hadjáratot vezetett a xiongnu uralkodó, Zhizhi Chanyu ellen. (Ez a Zhizhi Chanyu egy cím, mint pl. Genghis Khan=Temudzsin. Eredeti neve Zhizhi-nek Luanti Hutuwusi.) Chanyu=Wade-Giles: Ch'an Yu - magyarán "Hold-kán"
Chen életrajzából ismert: "A következő napon a han hadsereg elérte Zhizhi erődjét a Talas folyó partján, s mintegy másfél km-re tőle tábort vert."
"Az erőd felett 5 színű zászlók lebegtek és a bástyákon pár száz felfegyverzett katona állt."
A xiongnu lovasok kitörtek az erődből és megtámadták a hanok táborát, de a han íjászok visszakergették őket. A han dobosok rettentő nagy zajt csaptak, miközben megkezdték a vár alá futó alagut építését páran. A han íjászok folyamatoson lőtték a várfal lőréseot, elűzve ezzel onnét a védőket. De volt az erőd falán kívül két fatorony, melyről a védők is lőtték a hanokat számosat megölve, megsebesítve, mire a hanoknak sikerült felgyújtani a két fatornyot.
Az éjszaka során pár száz xiongnu lovas megpróbált kitörni, de az íjászok ismét visszakergették őket.
(A chanyu már a hanok érkezése előtt el akart menekülni, A közelben azonban csak a kangjukhoz mehetett volna, viszont tartott tőle, hogy azok kiadnák a hanoknak a múltban lszenvedett sérelmek miatt. Ezért kényszerült Zhizhi Chanyu felvenni a harcot a túlerővel szemben. A han sereghez csatlakoztak a Zhizhi által eddig elnyomott, alárendeltté tett wusun és más volt xiongnu államok is!)
Már az ostrom előtt Zhizhi egyszer kiüritette az erődöt, hogy valamerre esetleg elmenekülhet híveivel, de aztán arra gondolt, hogy a több ezer km-ről érkező óriási sereg sok tartalékot nem cipelhet magával, így ha hosszabban tudja védeni a várat, akkor a támadók az utánpótlás hiánya miatt feladják az ostromot.
A védekező Zhizhi maga is a falakon harcolt, de még felesége is mellé állt. Orrát han nyil fúrta át, körülötte hullottak az emberek. A chanyu ekkor lement az udvarra, onnét lóhátról irányította a védelmet.
Éjfélre a fatornyos palánk elesett. A védők a belső földsánc mögé szorultak vissza. Ekkor érkezett meg a kangju kán több, mint 10 ezer lovassal, s mivel hűséges maradt Zhizhi Chanju-höz, megtámadta több ponton a hanokat. A hanok annyian voltak, hogy minden támadást sikeresen visszavertek. Hajnalban már a hanok általános támadást indítottak a vár ellen a vár körül rakott hatalmas tüzek fényénél, nagy csinnadrattával... A többszörösen megvert kangju sereg elhagyta a csatamezőt... A chanyu a megmaradt mintegy száz emberével, asszonyokkal az utolsó védelmi vonalra szorult vissza. Mindent elsöprő össztűz zúdult rájuk. A chanyu több sebből vérezve meghalt.
A han sereg egyik tisztje, Du Xun levágta a halott király fejét. A han katonák az elfoglalt várban megtalálták két elfogott követüket is. A kor szokásának megfelelően (ami még a szovjet hadseregben is élt) a han katonák szabad rablást kaptak. Az elfogott királynő, a koronaherceg és számos úr fejét vették. A harcokban 145 xiongnu esett fogságba és több, mint ezer megadta magát. Ezeket a foglyokat a hanok a csatlakozott wusun stb haderő rendelkezésére bocsátották.
A nomád Zhizhi Shanyu saját fővárost és várat épített, amit később utolsó csepp véréig védett. Felesége mellette harcolt végig. Csapata max. 5000 főnek tűnik. A támadó sereg, amely a kangjuk 10000 lovasát úgy verte vissza, hogy meg sem szakadt a várostrom közben, a logika alapján több százezres lehetett.
Viszont a han haderő sem lehetett nagy az ellátási gondok miatt.
Zhizhi népe között az előző két évben járvány dúl, amiben rengetegen meghaltak. Ráadásul a végkifejletet megelőző tél rendkívül erős volt, igen nagy hóval, ami szintén sok életet követelt..
Sajnos a xiongnukról szóló információk általában kínai forrásokból származnak, melyek elég rosszindulatúan írnak az ellenségől, s csak kevés anyag maradt meg a xiongnuk nyelvén. Ezért inkább feltételezés, mint bizonyság, hogy a xiongnuk azonosak az Európát támadó hunokkal.
Mint a legtöbb sztyeppei "államnál", a hatalom egy család kezében öszpontosult, s csak korlátozottan részesült ebből pár - házasság révén rokonná vált - más nemzetség. Az állam nevét a királyi törzs után kapta.
Mint Lattimore már 1940-ben felhívta a figyelmet, a xiongnu állam fejlődése mintegy tükröződése a kínai han és qin dinasztiák hatalmi konszolidációjának. Más részről a sztyeppei népek mintegy fenyegetve voltak a kínai expanzió által, ugyanakkor a Kína termékei lehetőséget adtak a gazdagodásra, jó módra, mit a sztyeppe nem biztosított. A xiongnu állam történelme felfogható a kínai beavatkozás visszahatásaként kombinálva a kereskedelem vagy háború által megszerezhető kínai áruk iránti vággyal...
Nézhetjük úgy is, hogy "kultúrális ugrás" volt a xiongnu és a han teületek határán, aminek fenntartása erős katonai védelmet igényelt. Ezt hangsúlyozandó épült a "Nagy fal" is, mely "kerítésként" funkcionált a két kulturkör között.
A xiongnu uralkodók előtt állandóan az lebegett, miképp férhetnének hozzá Kína gazdagságához. (Gazdagság alatt nem élelmiszer vagy pénz értendő, hanem a szép kínai ruhák, kerámiák, használati tárgyak...) A forrásokhoz való hozzáférés érdekében a xiongnuk mindent bevetettek. Kereskedelmi egyezmények, látszólagos behódolás, megfélemlítő háborúk, házassságok...
A xiongnuk hatalma függvénye volt Kínáhozn való viszonyuknak. Államszerkezetük nem volt túl bonyolult. Kr.u. 1 században a xiongnu vezetés megosztottága, a han udvar nagyravágyása következtében zavaros idők köszöntöttek a térségre.
Kr.u. 9-ben, Wang Mang trónra kerülésével Kína éa a Xiongnu állam közötti viszony normalizálódott. A Kr.e. 2. századtól tartó konfliktusok lezárultak. Huhanye Shanyu hálás volt Kínának, amiért az támadta Zhizhi Shanyu-t, a riválist, és megesküdött, hogy őrizni fogja a békét. Ezt az esküt a xiongnuk még Huhanye halála után 30 évig betartották. Kereskedelmi egyezmények, kölcsönös baráti látogatások, párválasztás egymás udvarából jellemezte a kort. (Pl Wang Zhaojun hercegnő és Huhanye /Huhanxie/ házassága) Mindez hozzájárult a fennálló különbségek csökkentéséhez. Más szóval a xiongnu terület fokozatosan "kínaizálódott".
A Shanyu, ha a hanokhoz ment, sosem érezte az alávetettséget, inkább egyenrangú rokonként bántak vele, ami erősítette kapcsolatukat. "Wang Mang"-nak sajátos elképzelései voltak a hagyományokról, melyeket szigorúan betartott.
Kr.u. 8-ban, mikor Wang Mang még régenshercegként irányította a kínai kormányt, rábeszélte az új Sanyu-t, Nengzhiyasit, hogy újítsák mrg a Kr.e. 43-ban népeik között megkötött szerződésüket. Az új, négy cikkelyes szerződés lehetővé tette a politikai menekültek visszatérését egymás területéről, Wuhuantól Wusunig. Nengzhiyasi beleegyezett, hogy kínai szokásnak megfelelően egy egyszerű nevet választ magának uralkodói névként, ami Zhi lett. Voltak, akik anyagi előnyöknek tulajdonították a Shanyu engedékenységét, de valószínűbb, hogy csak egyszerűen egyetértett a változtatásokkal. A következő évben - immár uralkodóként - Wang Mang folytatta eddigi politikáját. Új pecsétet küldött a sanyunak, amelyben leszögezte annak alárendeltségét, és a tiltakozások dacára kitartott üzenete mellett. A kínaiak felbujtották Wuhuan vezetőit, hogy lépjenek ki a xiongnu szövetségből (alárendeltségből), így, mikor a xiongnu kereskedők és hivatali emberek legközelebb ellátogattak Wuhuanba, azokat mindet megölték. A xiongnu állam önállósága olyan mértékben vált fenyegetetté, hogy a mindez ideig egyetértő Zhi Shanyu elfogadta a Jushi turfani vezető felajánlkozását, valamint befogadta a kínai friss lázadókat. Wang Mang végül leváltotta a Sanyut, legalább is nyilatkozatban. Kína sereget gyűjtött, hogy érvényt szerezzen akaratának, de a terv egyéb okokból maghiusult. A békének mindenesetre vége szakadt, s elkezdődtek a határ menti villongások. Kr.u. 13-ban Zhi váratlanul elhunyt, s helyére a Mang által támogatott Xia került. A viszony azért nem vált felhőtlenné, mert előzőleg Wang Mang kivégeztette Xia fiát, Denget.
|
Mikor Kr.e.31-ben Huhanxie Shanyu meghalt, utasításokat hagyott hátra utódainak az állam működtetésével kapcsolatosan. A következő Shanyu-k e szerint vezették az országot, bár a hanok okoztak - előre nem látható - gondokat. Ilyen volt az áruló Xian trónrasegítés a hanok által pl. Mintegy 30 évnyi uralkodás után ez a (Xian) Yu a hagyományokat felrúgva a testvére fia helyett a sajátját jelölte ki utódjának. Összhangban végakaratával, idősebb fia, Wudadihou követte a trónon, aki pár hónapos uralkodás után elhunyt. Yu fiatalabb gyermeke, Punu lett a következő uralkodó. Punu-nak riválisa támadt apja testvérének (Zhi Shanyu) fia, Bi, személyében. Mert, bár Wudadihou koronázását általában elfogadták, azért akadt egy elégedetlen kisebbég, amelyik a hagyományos öröklési sorrendet tartotta volna helyesnek. Bi először engedékenységet mutatott a trón felé, s beérte a Wuhuan katonai felügyelője (helytartó?) beosztással.
|
Krisztus születése idején még 3 millió kínai élt Ordosban és környékén, a xiongnuk 150 éves uralma után a számuk fél millióra csökkent. A nomád életmód és a paraszti gazdaságok nem fértek össze...
A kínai civilizáció gyengesége tükröződött a hadsereg szervezetében. A Nagy Fal továbbra is karban volt tartva a Gansu-corridor részen illetve Juyan (Edsin-Gol) területén, de Ordos és a tenger között már szabadon vándorolt a nép. Azon a részen a hanok irányítottak, s kínaizálódott a népesség. Az északi részén a "China Proper"-nek továbbra is xiongnu nomádok éltek....
Kr.u. 48 után a keleti xiongnuk déli ága, amelyet Bi Shanyu irányított, mindössze 8 törzsből és cca 100 ezer emberből állt, vagyis jóval alatta maradt az északi xiongnuk létszámának. De a hanok árnyékában ez az erő
megsokszorozódott, mert mögöttük állt Kína minden katonai és gazdasági ereje plusz a sokat tapasztalt kínai diplomácia...
A korai 60-as években a hanok trónján Guangwu fia, Ming Han ült. Az északiak még mindig békültek volna Kínával, de közben azért kisebb csatározásokkal be-be hatoltak a han területre. A déliek között is akadtak, akik békültek volna az északi testvérekkel..
A hanok Wuyuan-ban, Huhhot közelében nagy erőket telepítettek 65-ben. Ez szolgálta az északiak távoltartását és a déliek elszeparálását az északiaktól. Mivel a békekötés csak húzódott, az északiak megtámadták a Tarim oázis államait (napjainkban Xinjiang) megbénítva ezzel a kereskedelmet, s hogy a hanok sem unatkozzanak, egyre vadabb erővel törtek be a "Gansu korridor" mentén. A kínai városok már nappal is zárva tartották kapuikat, mert nem tudhatták, mely napon kerül rájuk sor..
73-ban Ming császár kiküldött egy nagyobb büntető expedíciót Wuhuan, Xianbi és Qiang segédcsapatokkal, amelyeket Liao, a kínai hadsereg generálisa vezetett. Csatlakoztak hozzájuk a déli xiongnuk is... A várt eredmény azonban elmaradt. A nomádok időben elhúzódtak a felvonult hatalmas sereg útjából. Nem voltak elfoglalandó falvak és városok. A hadjárat így tiz év után gyakorlatilag eredménytelenül zárult.
Ekkor hatalmas szárazság és sáskajárás pusztított az északi xiongnuk földjén. Keletről a hanok által felbujtott Wuhuan és Xianbi tört az északiakra. A több csapástól vérző északiak közül 83-ban és 85-ben egy-egy nagyobb xiongnu népesség adta meg magát a hanoknak. A legyengült ellenséggel a hanok végre hajlandók voltak kibékülni, és kereskedelmi szerződéseket kötni. A nagy egymásratalálást a déli xiongnuk féltékenyen nézték, s bizony többször megtámadták a békében hívő északi kereskedelmi karavánokat.
A déli xiongnuknál 56-ban meghalt Bi Shanyu. Helyére fia, Zhang Shanyu került. Kereskedelmi egyezmények, konszolidáció, béke jellemezte uralkodását... Északon nem ismert Punu utódja, de feljegyzések vannak róla, hogy 87-ben egy nagy xianbi támadás során Youliu Shanyut elfogták, megölték és megnyúzták. (Lehet, fordított sorrendben..) Északi tömegek kerestek menedéket Kínában, akik aztán a Shanyu potenciális ellenfeleivé váltak. A déli Shanyu megsemmisítő támadást javasolt Kínának észak ellen.
88-ban a han Zhang császárt 10 éves fia, He császár követte a trónon. A kormányzást Empress-Dowager Dou és fivére, Dou Xian vette kézbe a fiatal császár helyett. Az észak-nyugati eredetű Dou-k már hosszú ideje rokonságban álltak az uralkodó családdal házasságok révén. Kissé fejükbe szállt a dicsőség, mert terjeszkedő politikába kezdtek a birodalmi arisztokrácia támogatásával. (A vidéki kisnemesekből lett hivatalnoki kar nem igazán értett egyet a kardcsörtető politikával.) Xian Dou és nővére a fővárosban botrányba keveredett, s a háborús helyzet jól jött a figyelemelterelés végett..
89 nyarán az egyesített kínai haderő és szövetégeseik megtámadták északot, s a Jiluo hegységnél legyőzték az északi Shanyu seregét, s maradványait az Altaj vidékéig üldözték. A kínaiak zsákmányoltak cca 1 millió állatot (lovakat, szarvamarhát, birkát, tevét..) és megöltek 13 ezer északi xiongnut.
Mintegy 200 ezer xiongnu elmenekült... Saját veszteség nem lett feljegyezve.
A mai Ulan Batortól nyugatra Xian Dou győzelmi sztélét állíttatott, ahol lejegyezték: Kína minden területet meghódított, ami valaha Modu-é volt.
Dou Xian visszavezette seregét Kínába. A visszaszivárgó xiongnuk békét kértek, de a déli Shanyu, Tuntuhe nem óhajtotta az északi szomszédokat, ezért újra támadt, s elfogta az északi Shanyu kincstárát, pecsétjét, családját..
Az északi Shanyu elmenekült.. Mivel már annyira legyengült az északi xiongnu, Dou Xian nem tartotta érdemesnek felújítani a tárgyalásokat, hanem még egy támadást intézett észak ellen, s végleg kiűzte a xiongnukat a térségből.
A déli Shanyu testvére az északi maradványból egy bábállamot szervezett, melynek központja a Barköl Tagh-ban Yiwu volt. A főváros a déli mintájára készült. Közben a felsedülő He császár nem nézte jó szemmel, hogy helyette uralkodnak, s támadást intézett a Dou család ellen, ahol is lerombolta a birtokukat. (Kr.u. 92-ben) Az ideiglenes északi állam Shanyu-je a zavarosnak tűnő helyzetet kihasználva deklarálta függetlenségét, de elfogták és kivégezték.
A xiongnuk gyakorlatilag Dzsugáriába lettek kényszerítve, s csak két délebbi terület Jushi (Turfan) és Urumqi maradt befolyásuk alatt. Ez az állapot maradt fenn vagy 50 évig, amikor is Ban Chao végleg véget vetett s xiongnu hatalomnak...
A déli xiongnuk hanyatlása:
Noha Dou Wu győzelme következtében a déli Shanyu (magyar= senyő) egyedül maradt, mint potenciális xiongnu vezér, az ötven évi rivalizálás és háborúskodás után csak keserűség és bizalmatlanság maradt egymás iránt a xiongnukban. Ez maga után vonta a xiongnuk gyengülését.
93-ban meghalt Tuntuhe Shanyu, s gondok csak szaporodtak. Hivatalos utóda, Anguo, nem volt egy különleges ember, s Shizi unokatestvére hamarosan beárnyékolta hadvezéri képességeivel. Shizi-t csodálták a déli loyalisták és félték az északi xiongnuk, de ezzel kivívta Anguo irigységét.
A kinyilatkoztatott béke ellenére Shizi állandóan zaklatta és kirabolta az északiakat. 94-ben harc tört ki kettőjük között, amit természetesen Shizi nyert meg. Ő lett a Shanyu. Az északiak zaklatása tovább folytatódott, mire ott lázadás tört ki. Fenghou, egy herceg a déli királyi házból az északiak élére állt s 200 ezer emberével független államot hozott létre. Azonban a kínai hadsereg nyomására északabbra kellett menekülnie átkelve a befagyott Sárga folyamon. 95 tavaszán a kínaiak felhagytak az üldözéssel.
A harcok váltakozó eredménnyel folytatódtak, de végül is Fenghou Kína hatókörén kívülre szorult. Nyugtuk most sem lehetett, mert a xianbi nép szűknek találta életterét, s megindult nyugat felé Mandzsúria határáról. Fenghou egészen Dunhuang vonaláig szorult vissza. (Kr.u.104) Megpróbált ugyan a hanokkal egyezkedni, de süket fülekre talált. Így kénytelen volt tovább költözni észak-nyugat irányba. A xiongnu területek zöme xianbi kézre került.
Viszont Kínában 107-ben lázadás tört ki. A Qiang nép megelégelte a han uralmat, s lángba borult a mai Gansu tartomány. Kína és Közép-Ázsia között a kapcsolat megszakadt. A Wei országrész félelemmel telt el. A déli Shanyu-t bíztatták, hogy használja ki az alkalmat, hogy ilyen nagy a fejetlenség Kínában, de a következő év már a zavarok csökkenését hozta. Így a déli xiongnuk közül egyre többen szolgáltak a hanoknál, mint segédcsapat. 118-ra az utolsó Qiang ellenállás is megtört. A helyzet megoldódott, de azért akadtak még gondok. A xianbi befolyás kellemetlenül nagyra nőtt. már ők uralták a sztyeppét. Ekkor már a xiongnu maradvány is xianbi-nak kezdte magát nevezni. Kína nagyon legyengült a Qiang felkelés miatt mind katonailag, mind gazdaságilag.
A 120-as évek elején a xianbi hadúr, Qizhijian, a déli xiongnu határig nyomult. Kína Wuhuan és a déli xiongnuk segítségével visszaverte őket. Ezt követően Kína a szokásos taktikáját alkalmazta: igyekezett egymással szembe állítani a "barbár"-okat, hogy azok egymással foglalkozzanak, ne Kínával. Qizhijian halála után, a 130-as évek közepén a xianbi expanzió megtört. 140 nyarán a déli xiongnuk között lázadás tört ki. Először csak pár ezer ember lázadt fel, de a felkelés futótűzkén terjedt. Megtámadták a megerősített kínai állásokat. Ott ugyan vereséget szenvedtek, de általános szabad rablás tört ki szerte a vidéken.
A zavaros helyzetet Qiang is próbálta a maga hasznára fordítani. A szituáció még rosszabb lett, amikor a kínai politikai biztos (nagykövet?) megrótta Xiuli Shanyut, amiért az nem képes urrá lenni a helyzeten. A Shanyu két tűz közé került, s legtisztességesebbnek azt találta, hogy öngyilkos lett. A kiterjedt felkelés vezetője, Wusi, deklarálta, hogy kollégája, Cheniu lesz az új Shanyu. Wuhuant és Qiangot szövetségre szólította fel.
A kínai politikai biztost ugyan megbüntették otthon, de a helyzet már nagyon elmérgesedett. Az új Shanyu nem királyi vérből való volt, de roppant népszerű a xiongnuk között. A lázadókat a kínaiak délre kergették a Wei völgybe, leváltották Shang, Xihe, Beidi, Anding és Shuofang vezetőit. Az egész Ordos régió elhagyatottá vált, egyedül a Wuyuanban állomásozó kínai helyőrség környékén volt rend. Cheniu-t elfogták, s 143-ban Wusi is tömlöcbe, majd kivégzésre került.
Touluchu, egy déli xiongnu királyi herceg, aki eddig a han udvarban élt, lett kinevezve Shanyu-nek a maradék xiongnuk élére. Ő és utóda, Jucheer tartotta pozícióját - kínai gyámság alatt - vagy 30 éven át.
Összefoglalva a helyzet a 2.század közepére alaposan megváltozott. Az északi xiongnuk helyére xianbi nép került, a déli xiongnuk száma drámaian lecsökkent és sima vazallusává váltak a hanoknak.
A Wusi-féle lázadás leverése után vagy tiz év béke következett a tájon. A 150-es évek közepétől olyan kiváló, hadtudományokban és diplomáciában jártas ember ügyelt a rendre, mint a kínai Zhang Huan és Huangfu Gui.
166-ban Jucheer Shanyu szövetkezett a xianbi néppel és az emigrációban élő wuhuan és qiang emberekkel, de hamar kijózanodott, s kinyilatkozta hűségét a hanok felé. Azok némi hezitálás után meghagyták pozíciójában.
A Shanyu rangja annyira degradálódott, hogy 172-ben bekövetkezett halála után utódja nevét fel sem jegyezték.
Ez idő tájt a xianbi nép Tanshihuai vezetése alatt egyesült. A törzsfő már a 160-as években kitünt ügyes rablóhadjárataival, amit Kína ellen folytatott. 166-ban egyik felbujtója volt a felkelésnek, a 170-es években az egész sztyeppéből kalóz-királyságot csinált. Sok éves rémuralmát a han udvar megunta, s Ling császár büntető hadjáratot indított ellene. Az expedíció egyik osztagát a xiongnu lovasság adta. A sereget becsalták mélyen a sztyeppére, aztán úgy megverték, hogy csak a harcosok negyede tért vissza.
Több, mint 100 év után ez volt a kínai haderő első komoly veresége és ez nagy tekintélyvesztéssel járt. A vereség a xiongnuk sorsát is megpecsételte. Eddig sem estek igazán beszámítás alá, de ezután végképp semmibe vették őket. A xiongnu központi hatalom eltünt. Helyette kisebb nemzetségek jutottak szerephez. Már 150-től egyre növekvő befolyással a xiuchuge klán jutott vezető szerephez.
187-ben lázadás ütött ki a wuhuan nép között, minek elfojtásában a xiongnuk segítettek. Viszont a rá következő évben a xiuchuge klán indított lázadást, amelyben Qiangqu Shanyu-t megölték. A Shanyu fia, Yufuluo a kínai udvarhoz menekült segítségért, de 189-ben Ling császár meghalt, s a hanoknál is nagy lett a zürzavar. Így Yufuluo 195-ben bekövetkezett haláláig rablóvezérként tengette életét. A xiuchuge klán továbbra is vezető szerpben volt Shaanxi dombjai között, de fokozatosan nyugatra szorult, s 214-ben megadták magukat Cao Cao kínai hadúrnak.
216-ban Cao Cao újjászervezte a xiongnu maradványt Qubi törzsfőnök írányítása alá. A területük már csak egy keskeny félhold maradt a Sárga folyó felső kanyarulatában. Az utolsó Shanyu, Huchuquan haláláig a kínai udvar vendégszeretetét élvezte... Utódja nem volt.
Majd 100 évvel később, a 4. sz. kezdetén egy xiongnu törzsfő, Liu Yuan, aki Yufuluo unokája volt, alapított egy kérész életű államot, amit Han-nak neveztek. 311-ben elfoglalta Luoyangot a kínai Jin dinasztiától. Ez jelentette a barbár kor kezdetét Kínában.
A hatalmas xiongnu nép nem tudta Kínát meghódítani Modu és a többi Shanyu idején. Ez a dolog egy maroknyi xiongnunak sikerült a 4. században.
The highest frequencies of Haplogroup C3 are found among the populations of Mongolia and the Russian Far East, where it is generally the modal haplogroup. Haplogroup C3 is the only variety of Haplogroup C-M130 to be found among Native Americans, among whom it reaches its highest frequency in Na-Dené populations.